2013. augusztus 20., kedd

Thranduil


Thranudil
Thranduil, más néven Tündekirály, a sinda néphez tartozó tünde, aki Legolas apja. Bilbó sok regét, mesét hallott róla, s talán ő az egyik legismertebb tünde. Ő volt az erdőtündék vezetője, mikor nagy orkok, és óriáspókok támadták meg az északi Bakacsinerdőt. Thranduil nem szerette a törpöket, s a törpök se őt.

Thranduil: Hobbit 1977-es rajzfilmben
Első és Másodkor

Oropher egyetlen fia Thranduil volt. Az első korban, ősszel született. Miután Oropher meghalt, Thranduil a második kor vége felé elment keletre, hogy átvegye az őt illető örökséget, a Nagy Zölderdőt (a későbbi Bakacsinerdő).

Harmadkor
Amikor Tölgypajzsos Thorin és társasága az északi Bakacsinerdő felé jártak, fogságba ejtette őket, mert nem voltak hajlandók elmondani az úti céljukat. Smaug halála után Thranduil támogatta Bardot, hogy a kincs egy-tizenkettede őt (Bard) illeti.

Thranduil vezette a tünde erőket az Öt Sereg Csatájában. A Gyűrűháború idején elküldte Legoalst Elrond Tanácsába, és más többi tündét, hogy jelentsék, Gollam megszökött Bakacsinerdőből. Gimli (Glóin fia) és Legolas között jó barátság alakult ki, és ez segítette a tündéket és a törpöket arra, hogy a két nép között ne legyen harag. Amikor a gonosz erők Dol Guldurból megtámadták a Bakacsinerdőt, Thranduil és az erdőtündék visszaverték a támadásokat, és győzelmet arattak.

Negyedik Kor

Lee pace


Szauron bukása után Thranduil megerősítette a Bakacsinerdő déli határát, és az Erdei Birodalmat. Ez tette lehetővé azt, hogy hogy a Negyedik Korban virágozzon az Erdei Birodalom és a Bakacsinerdő. A Negyedik Korban is maradt király.
J.R.R. Tolkien három könyvébe szerepelt:A Szilmarilok, A Hobbit, A Gyűrű Szövetsége (csak megemlítve).
Peter Jackson ezen filmjeibe szerepel(t): A Gyűrű Szövetsége (csak a bővített változat esetén), A Hobbit 1-3.


Peter Jackson filmjeiben Lee Pace alakítja. Ezekben a filmekben Thranduil karaktere változó. A törpök akkor gyűlölik meg a törpöket igazán, mikor Smaug elfoglalta a Magányos Hegyet, és Thranduil tünde seregével nem segített Thorinnak.

Thranduil és serege, mikor cserben hagyta a törpöket 
Érdekesség: Cosplayes társoldalunkon is van egy "Thranduil"! Íme: 

Ha több érdekes képet, videót és hírt akarsz, akkor csatlakozz a facebook oldalunkhoz: A Gyűrűk Ura Magyarország

Ha mg esetleg nem láttad a legújabb előzetest akkor nézd meg, és iratkozz fel Youtube csatornánkra: A Hobbit: Smaug Pusztasága előzetes

Cosplayes társoldalunk: Gyűrűk Ura Cosplay Club

2013. augusztus 18., vasárnap

Bard az Íjász

Bard a Sárkányölő 
Bard és a vállán lévő rigó, együtt legyőzik Smaugot
Bard egy hétköznapi férfi volt, aki Suhatag városában élt, de később családjával elmenekült Tóvárosba Smaug miatt. Köznyelven ismerve Bard az Íjász, vagy A Sárkányölő, vagy Suhatag királya. Ő Girion Úr leszármazottjai közé tartozik. Bard egy íjász aki rendkívüli képességekkel (nem szuperhősi képesség) rendelkezik, különösen tiszafa íjával bánik nagyon jól.
Amikor Smaug megtámadta Tóvárost, ő is harcba szállt a bestiával. Rengeteg íjvesszőt elhasznált. Amikor az utolsó íjvesszője maradt, a vállára repült egy rigó, akinek megértette szavait. A madár elmondta neki a sárkány gyenge pontját, amire Zsákos Bilbó jött rá. Bard kilőtte az utolsó Fekete Nyilát, és elpusztította Smaugot.

Smaug halála után az emberek azt akarták, hogy Bard legyen Tóváros királya. De ő azt mondta, hogy továbbra is szolgálni fogja Tóváros Urát. Bard eközben olyan hírt kapott, hogy Thranduilnak, a tündekirálynak kell segítség. Azután, hogy Bard segített a nagy Tündekirálynak, együtt mentek el a Magányos Hegyhez.

Amikor megérkeztek a Magányos Hegyhez, nagyon meglepődtek, hogy Tölgypajzsos Thorin és társasága életben vannak. Bard egy kis részesedést kért a kincsből, annak okán, hogy megölte Smaugot., és hogy Tóvárosnak szüksége van a támogatásra. Thorin azt mondta, hogy Tóváros pusztulása nem az ő felelőssége, és nem is akart ilyen témáról beszélni. Bard, néhány órával később hírnököt küldött Thorinhoz, hogy a kincs egy- tizenkeddedét kéri, de a törpherceg visszautasította ezt.

Ezek a napok alatt Bilbó megtalálta az Arkenkövet, Thorin leginkább szeretett kincsét. Zsákos Bilbó úgy gondolta, hogy Bardnak igaza van a Tóvárosi témával kapcsolatban, ezért odaadta neki az Arkenkövet alku céljából. Azt is elmondta nekik, hogy 500 törp jön le a Vasdombok közül II. Vaslábú Dáin vezetésével.

A következő napon Bard a kincs egy-tizenketted részét kérte Thorintól, az Arkenkőért cserébe. Thorin nagyon dühös volt Bilbóra, és azon gondolkodott, hogy visszavonja az ő részét. De végül beleegyezett. Dain serege a következő napon megérkezett, de Bard nem akarta, hogy bejussanak a Hegybe. A csata a küszöbön volt az emberek-tündék, és törpök között, de Gandalf mondta, hogy ork és goblin seregek vannak a közelben. Bard, Thranduil és Dain végül megegyeztek, és összefogtak, hogy együtt nyomják le az ork és a goblin seregeket az Öt Sereg Csatájában. A harc közben Thorin halálosan megsérült, és ezért elhunyt. Bard, Thorin mellé fektette az Arkenkövet. Dain odaadta Bardnak a kincs egy-tizenketted részét, és Bilbónak is maradt bőven az értékekből. Bard is hozzájárult Tóváros újjáépítéséhez. Esgaroth polgármestere eltűnt arany iránti kapzsisága miatt. Tóvárost újjáépítették, és minden virágzó lett. Bard elment a Magányos Hegy kapuinál elterülő városhoz, Suhataghoz, hiszen egykor ez volt az otthona. 2944-ben Suhatag királya lett. Bard egész életében jó kapcsolatot ápolt a törpökkel. Az emberek jöttek letelepedni Suhatag mérföldes körzetében.

Luke Evans
Bard és fia, Bain 
Bard 2977-ben halt meg, helyére fia, Bain lépett a trónra.
Bard nem jelenik meg a Hobbit első részében, hanem a hátralévő két filmben lesz az egyik főszereplő.

Bard és Legolas 
Bardot a walesi színész, Luke Evans fogja alakítani majd a Smaug Pusztaságában, és az Oda-Visszában.

Ha még több érdekességet, képeket, videókat akarsz látni látogass el facebookos oldalunkra: A Gyűrűk Ura Magyarország

Van egy Cosplayes társoldalunk, remek emberekkel, és jelmezekkel: Gyűrűk Ura Cosplay Club!

Ha még nem láttad a Hobbit: Smaug Pusztasága előzetest, nézd meg: A Hobbit: Smaug Pusztasága Előzetes






2013. augusztus 17., szombat

Fantasztikus képek a második részről

Olyan, mintha örökké tartana az, hogy itt legyen december, a Smaug Pusztasága. Ahogyan közeledik a premier, annál több érdekes fotót osztanak meg a szerkesztők. Most három új kép került napvilágra.

Kezdjük az elsővel. Az első kép a "hordós" törpöket ábrázolja, ahol Tölgypajzsos Thorin társasága a  Bakacsinerdőből, Tóváros felé veszik az irányt. De persze ez sem múlhat el veszély nélkül. A Bakacsinerdei tündék követik a törpöket, és az íjvesszőiket nem sajnálva, rájuk lőnek, nem is egyszer. Mindenesetre ez a jelenet is nagyon izgalmasnak, és látványosnak ígérkezik!

A törpök útja Tóváros felé

A hátramaradt kettő kép a POSZTER kategóriába tartozik. Az egyiken rajta van, amit az előbb bemutattunk, azaz a törpök útja Tóváros felé, a másik, mikor Bilbó épp farkasszemet néz Smauggal.

Kezdjük az utóbbival. A második rész címe nagyjából leírja, miről is fog szólni. Smaug pusztaságáról, vagyis a lepusztult, elhagyatott, leigázott Suhatagról. A képen Smaug és Bilbó látható, akik először találkoznak. A két színész, Benedict Cumberbacht és Martin Freeman már ismerhetik egymást a Sherlock Holmesból. Gyakorlatilag Martin Freeman ajánlotta Peter Jacksonnak, hogy ő (Benedict) legyen Smaug.
Smaug és Bilbó

A második poszterünk szinte ugyan az, amit a bejegyzés legelején mutattunk, DE! Ezen a plakáton két új szereplő, Tauriel (Evangeline Lilly), és Bard (Luke Evans) látható Bilbó mellett. A háttérben Smaug pusztasága, Suhatag látható. Tauriel Bakacsinerdei tünde, más néven a "Bakacsinerdő lánya", aki származása ellenére (ha minden igaz) összeszűri a levet a mi kis helyes törpünkel, Kilivel. Középen (SPOILER) a sárkányölő, Bard látható, aki Tóvárosból származik, amely Öt Sereg csatája után megalapította a Suhatagi Királyságot. Ő egyébként Suhatagból származik, csak miután Smaug leigázta Dalet, és elfoglalta a Magányos Hegyet, Tóvárosba menekült a családjával. Bard 2944-ben lett uralkodó, és 2977-ben halt meg. Halála előtt, és egész életében jó kapcsolatot ápolt a törpökkel.

Ha még több érdekességet akarsz tudni a Hobbitról, vagy a Gyűrűk Uráról, akkor látogass el facebookos oldalunkra: A Gyűrűk Ura Magyarország.

Ha még nem láttad volna az előzetest, akkor itt van, nézd meg, és iratkozz fel a Youtube csatornánkra! A Hobbit: Smaug Pusztasága előzetes.







2013. augusztus 16., péntek

Friss kép Beornról

Beorn
Mivel már mindenki várja DECEMBER 13-át, hogy megnézze a Hobbit 2-őt, Peter Jacksonék egyre jobban hergelik a rajongókat. Új képeket tesz közzé, mint például a mostani, ahol Beorn látható (szerintünk épp átalakul) favágás közbe. Beornról többet tudtok meg ITT! Na és itt van a kép! A kép nincs jobb minőségben sajnos, de azért itt is ki lehet venni, hogy kicsoda ő. Beorn egyébként a második, és a harmadik filmben is fog szerepelni. A második filmben már az elején találkozni fog Beorn, és Tölgypajzsos Thorin társasága. Persze Beorn az elején nem szívleli őket, sőt, majdnem felfalja a törpöket, Gandalfot és Bilbót. De miután elmesélik, hogy megöltek rengeteg orkot a Ködös Hegyekben, és hogy megölték a Goblin Királyt, máris megkedveli őket az alakváltó.

Megosztok veletek pár képet, ahol láthatjátok Beornt medveként, lerajzolva, és az ő házát:

Beorn, amikor megtámadja a törpöket

John Howe rajza Bilbóról és Beornról
Beorn házában

Beorn, a vad harcos
Miután eltávoznak Beorntól, a történet két rész felé szakad majd (néha nem lesz hű a könyvhöz a történet). Az egyik, hogy Gandalf elindul mágustársával, Radagastal Dol Guldurba, hogy kiűzzék onnan a Nekromantát. A törpök és persze Bilbó, aki megszerezte Gollamtól az Egy Gyűrűt, a Bakacsinerdőbe mennek, ahol óriáspókokkal, és nem egészen barátságos tündékkel találkoznak.

A nagy fanatikusok viszontláthatják azt a Legolast, akiről J.R.R. Tolkien nem írt a Hobbit című könyvében, de Peter Jackson úgy döntött, hogy szerepeljen Gandalf és Gollam mellet még egy olyan, akit a Gyűrűk Urában láthattunk. De az elátkozott Bakacsinerdőbe megjelenik majd Tauriel is, akiről az író egy betűt nem írt.

A Hobbit második részében a törpök és Bilbó eljutnak a Magányos Hegyhez, ahol Smaug éli életét. Közben Bilbó beoson a sárkányhoz, és megnézi magának a tűzokádó gyenge pontját, amit a film végén, a Tóvárosi íjász, Bard lő meg, s ezzel kivégzi.

Ha még nem láttad az előzetest, akkor itt van: A Hobbit: Smaug Pusztasága előzetes.

Ha még több érdekességet akarsz látni, és megtudni, akkor itt van facebookos oldalunk: A Gyűrűk Ura Magyarország!








2013. augusztus 12., hétfő

Mikael Persbrandt : BEORN

Egy rövid leírás Beornról.


Gandalf és Beorn 
Beorn  -  egy alakváltó, aki valójában egy hatalmas termetű, szakállas,  izmos ember, aki egy óriási fekete medvévé tud átalakulni. A Ködös-hegyek és a Bakacsinerdő mellett él egy faházban, az Anduintól keletre. Beorn nem szokott állatokra vadászni, hiszen sok állattal él együtt (lovak, kutyák, juhok, tehenek, méhek). Legfőképp sok mézet eszik. Bár nem egy "óriás" de Bilbó szerint olyan nagy, hogy nyugodtan tudna sétálni a két lába között úgy, hogy az ne érintse meg a testét.



Beorn gyakran elhagyja az otthonát, és gyakran nem tudni, hogy miért. Lehetséges, hogy azért hogy az ellenséges földeket megtisztítsa. Beorn alakította ki a Carrock-ot, (Szirtfő, ahol az első rész végén a sasok lerakták törpöket). Van egy faj, vagy ahogy mások hívják : Beornfiak, akik szintén alakváltók. Régebben rendszeresen mentek a Ködös-hegyekbe, hogy megtisztítsák azokat az orkoktól, de végül csak Beorn élte túl. Gandalf szerint jó az, amit Beorn csinál, mert egyszer látta, hogy ül a Szirtfőn, nézte a Holdat, és ezt mondta: " Egyszer el fog jönni az a nap, mikor visszamegyek, és elpusztítalak titeket."


Beorn háza
Beorn épített egy tanyát a Bakacsinerdőhöz közel, és az Anduin mellé. Bár soha nem mert átmenni az Anduin nyugati oldalára, mert temérdek sok az ork ott. A Hobbitban segít a 13 törpnek és Bilbónak, hogy visszaszerezzék a szülőföldjüket, Erebort. Beorn csak akkor győződött meg arról, hogy megbízhatók, amikor megtudta, hogy Gandalf megölte a Nagy Goblin királyt. Beorn sok tanácsot adott a törpöknek, hogy hogyan menjenek a Bakacsinerdőbe.
Bilbó, Gandalf és Beorn 


Később hallotta, hogy a Magányos Hegy előtt nagy csata folyik, ezért csatlakozott az Öt Sereg Csatájába és megölte a goblinok új vezetőjét Bolgot, és testőrségét. Beorn a csata a sasokkal együtt megtisztította a Ködös-hegyeket az orkoktól. Újra lett népe, (Beornfiak) és ők segítettek Thranduilnak megvédeni a Bakacsinerdő északi részét. Beorn valószínűleg meghalt még a gyűrűháború előtt, vagy az alatt.
Mikael Persbrandt nagyon gyúr Beorn szerepére

Peter Jackson filmjében a svéd színész Mikael Persbrandt alakítja majd! J.R.R. Tolkien az angol "Bear" (medve) szó által nevezte el Beornnak.

További képek, hírek, videók: ITT.

2013. augusztus 9., péntek

SPOILER veszély

A német CINEMA magazin 
"Hatalmas látnivalóra és izgalmakra készüljenek fel a Közép-Földe rajongók idén decemberben: a hobbit: Samug Pusztaságában lesz mohó sárkány, indulatos alakváltó, lenyűgöző folyami üldözési jelenet, bakacsinerdei pókok, és egy Dol Guldur-i küzdelem a Fehér tanács és a Nekromanta között." Nyilatkozta Evangeline Lilly a német Cinema magazinnak, aki Peter Jackson filmjében egy tündét alakít. Egyébként J.R.R. Tolkien semmit nem ír róla a könyveiben.

"Számos dolgot felhasználtunk a Gyűrűk Ura függelékeiből. A hardcore fanatikusok örülni fognak a Fekete Mágusnak, a Nekromantának, azaz Szauron nagyúrnak. Thorin nagy ellenfele a nagy gundabadi ork, Azog, aki J.R.R. Tolkien könyvében már az azanulbizari csatában meghalt. Az Esgarothnál, vagyis Tóvárosnál is lesz egy ork invázió, amit Peter Jackson talált ki. Végül is az én karakteremet is Pete találta ki. Egy fiatal, mindössze 300 éves tündét fogok alakítani, mert úgy gondolta, kell egy női szereplő ebben a férfias filmben. Félreértés ne essék, ő nem egy Arwen lesz, aki Völgyzugolyban éli békés életét. Ő egy bakacsinerdei tünde lesz, akikről tudniillik, hogy sokkal veszélyesebb és gyanakvóbb tündék Elrond családjánál."

A rendező, Peter Jackson is megszólalt a tündetémával kapcsolatban: " A Taurielhez hasonló karaktereknek köszönhetően sokkal jobban tudjuk éreztetni az emberekkel, hogy mi a különbség a völgyzugolyi tündék, és a bakacsinerdei tündék között. Peter Jackson újabb kapcsolódási szálakat árul el a Hobbit Trilógia és A Gyűrűk Ura Trilógia között: nagyon nagy rajongói csemegének ígérkezik az, mikor Legolas kezet fog a 13 törppel, köztük Glóinnal, a későbbi legjobb barátjának, Gimlinek az apjával."

Gimli és Legolas 

Jackson az újságnak azt is elárulta, hogy a Hobbit-Trilógia leglátványosabb jelenete Smaug, a sárkány halála lesz, aki a második részben fog meghalni. A Trilógia záró epizódja az Öt Sereg Csatáját meséli el, ahol a koboldok, orkok, tündék, emberek és törpök összekapnak, egy "kisebb" csata ellenében  a mélyre elásott kincseken. A rendező a következő két filmben előhozza a horrorfilmes múltját is. A Smaug Pusztasága sötétebb, komorabb és ingerültebb film lesz, mint az eddigi menekülős, poénos és éneklős első film.

További infók: ITT!



2013. augusztus 8., csütörtök

Új kép A Hobbit: Smaug Pusztaságából

Tauriel és Legolas tanácskoznak

Újabb kép a Hobbit: Smaug Pusztaságából, de ezúttal nem Bilbó, mikor a kincseken hever, hanem Evangeline Lilly (Tauriel) és Orlando Bloom (Legolas) tárgyalnak. Lehet hogy egy terven agyalnak, de az is megeshet, hogy azon vitatkoznak, hogy melyikőjük néz ki közülük jobban.
 

Tauriel és Legolas tanácskoznak

A viccet félretéve, a két tünde Tóváros "előtt" beszélget, mint ahogy az előzetesben is látjuk. Legolas: "Ez nem a mi harcunk".
Tauriel: "De igen is a miénk!"
Mint közismert, hogy Tauriel benne sincs a könyvben, hanem Peter Jackson által kitalált karakter. A Hobbitban szintén nincs benne Legolas se. De kellenek a régi emlékek Legolasról.

Őket a Bakacsinerdőbe fogjuk látni december 12-én. A második filmben több akciót fogunk látni, ebben biztosak lehetnek a rajongók.

Nézzétek meg a legújabb előzetest ITT.



2013. augusztus 6., kedd

A Hobbit: Váratlan Utazás bővített változat

A Bővített Változat
A Hobbit: Váratlan Utazás bővített változata október 22-én jelenik meg digitálisan. November 5-én pedig blu-rayen, és DVD-n lesz kapható. 
Mint közismert, Peter jackson előszeretettel bővíti ki filmjeit. Ami egy kis csalódás lehet a rajongók számára az az, hogy most a megszokott fél, háromnegyed vagy akár 1 órás bővített változat helyett most csak 13 perc a bővítmény. Ami viszont jó hír, hogy még 9 órányi extra változat jár a filmhez.






A fanatikusok pedig még kaphatnak az EXTENDED EDITION mellé egy ajándékot. Az ajándék a "Riddles in the Dark" című jelenetet, azaz a "találós kérdések a sötétben"-t fogja ábrázolni.

A kibővített változathoz kapható ajándék


Ha többet meg akarsz tudni a Gyűrűk Uráról, vagy netán a Hobbitról, akkor látogass el facebook oldalunkra. Sok kép, videók, és hírek.